Magamról

Üdvözlöm Szalai Alex vagyok.
 

8 éve foglalkozok weboldalak és webshopok fejlesztésével. Kezdetben mint mindig a webfejlesztés alapjaival kezdtem így megismerkedtem a html, css, és a képszerkesztők világával. Ezért talán programozó mellett elmondhatom magamról hogy site builder ismertetekkel is rendelkezzek.

 

IMG_20140602_165216Majd később túllépve, illetve továbbfejlesztve magam. Elsajátítottam a php, javascript, és a jquery alapjait. Idővel folyamatosan fejlesztve magam eljutottam az első olyan munkámhoz amiért már pénzt is kaptam ez körülbelül olyan 4 éve volt, még 2009-ben. Nemsokkal az első munkám után megkaptam a 2 második összetettebb munkám ahol pontos volt a határidő és a megrendelőm sem rendelkezett hatalmas anyagi háttérrel ezért elkezdtem alternatív megoldások után kutatni. Egy kevés keresés után találtam rá a Drupal CMS kezelő rendszerre. A rendszer ami úgy hirdeti magát mint a bármire rávehető rendszer. És lám a reklám szöveg bevált. Tökéletes modulokat add és egy igen összetett ám mégis használható api rendszert ami segítségével tényleg rálehet venni bármire.

 

Ez volt az a pont amikor elkezdtem kitanulni a saját Drupal modulok fejlesztését.

 

Nem tagadom a Drupal a kedvenc CMS rendszerem. És emelet úgy gondolom, hogy az ügyfeleim is szeretik hiszen sok terhet vesz le a programozó válláról így a programozó ráér lefejleszteni az egyedi igényeket. Aminek hála gyorsan és olcsóbban lehet öné az álmai weboldala.

Majd miután a Drupal rendszerrel sikert a tudásom egy olyan szintre emelni, hogy Drupal module fejlesztőnek nevezhetem magam eldöntöttem, hogy más CMS rendszereket is szeretnék megismerni.

 

Ekkor fordult a figyelmem a WordPress felé. A WordPress talán nem annyira professzionális nekik, nem is ez a céljuk. Az ő reklám szövegük a Publikálj, ne harcolj. Amihez tarják is magukat hiszen a használta nagyon egyszerű. Így az egyszerűbb weboldalakhoz mindenképpen ajánlom de ha valaki egy komoly nagy weboldalt szeretne akkor a Drupal a helyes választás a számára.

 

A mai napig fejlesztem a tudásom és próbálok napra kész maradni hiszen ha az informatikát egy szóval kellene jellemezni akkor az a dinamizmus lenne. Egy webfejlesztő nem ülhet a babérain folyamatosan követni kell a trendeket és a rendszerek fejlődését.

A folyamatos fejlődé, és a jelenlegi trendek jegyében kezdtem el a Facebook alkalmazások fejlesztésével foglalkozni. Kérem keressen meg legyen szó akár weboldal fejlesztésről akár weboldal fejlesztésről.

 

Skypon keresztüli Drupal és WordPress oktatást vállalok.

 

A Kecskeméti Creativenet kft-nél dolgoztam egészen 2014 szeptemberéig. 2011 szeptemberétől.

 

Ha kérdése van akkor keressen meg a kapcsolat menüpont alatt ahol felveheti velem a kapcsolatot, hiszen úgy gondolom, hogy jelenleg Magyarországon a legtöbb weboldal-al és webshop-al az a baj, hogy a tulajok nem tudják milyen lehetőségeik vannak így nem is élnek vele.

Ha ön sem biztos benne hogy az internet minden lehetőségét kihasználja akkor beszélgessünk el a weboldaláról.

 

Az első beszélgetés és a felmérés ingyenes.